Ez történt a hajnali Mayweather vs McGregor mérkőzésen

Ez történt a hajnali Mayweather vs McGregor mérkőzésen


Gyors összefoglaló és pár gondolat a történelmi May/Mac mérkőzésről.



Elérkezett végre ez a hajnal, egy rendkívül hosszú fél év, terhessé váló hype-dömping után találkozott egymással Floyd Mayweather és Conor McGregor. Az évszázad mérkőzéséről, a legfontosabb küzdősport eseményről beszélt mindenki, melyben a boksz becsületének és az MMA még nagyobb térhódításának határmezsgyéjén álltunk. Az egyik legizgalmasabb kérdés azonban az volt, hogy képes lesz-e a mérkőzés színvonala felnőni az előzetesen állított elvárásoknak.



A ringbe érkezés után a mérkőzésvezető szinte csak Conornak magyarázta a szabályokat, ezzel is próbálták elejét venni annak, hogy az ökölvívó szabályoktól eltérő megmozdulást ne hozzon az ír a mérkőzésbe.

Az első menetben Conor nagyon aktívan kezdett, sokat és jól használta a jobb jab-jét, Floyd védekezett elsősorban és kontrákra játszott, közben Conor hozott pár szép felütést és kezdte a hátra kulcsolt kezekkel a pszichés játékot. Alvarez ellen hihető volt, itt azon Conor gyorsan előre kapta a kezeit, egyértelmű show elem volt csupán.

A másodikban fogásban Conor kalapácsot tolt Floyd fejére, amiért a bíró figyelmeztette. Ez a kezdet volt csupán, Conor ezt követően a mérkőzésen fogásban, clinchben sokszor használta ezt a technikát, sőt, a mélyre hajoló, testből mozgó Floydot így próbálta lekövetni. Itt kiütközött Mayweather 25 éves előnye ebben a szabályrendszerben. Ettől függetlenül a második mentet is Conor vitte, aktívabb és pontosabb volt. A harmadik kissé kiegyenlítettebb lett, egy hajszállal talán Conor vitte, de aztán Floyd bejött a meccsbe a negyedik menetben.

Átvette a kezdeményező szerepét Mayweather, ballal többször keresztbe verte Conort. McGregor továbbra is talált ,de nem érte el már annyiszor és úgy az amerikait, mint eddig. Floyd viszi a mentet. Az ötödikre nőtt Floyd előnye, sokat ütött fejre és testre, Conor próbálja lemozogni ezeket, de lassul. A hatodik első felében Floyd testen többször talál, aztán felhúzza fejre az ütéseket. Conor testen mindkét kézzel próbál összezárni, védekezni, Paulie szavai igaznak tűnnek, miszerint testen fogható Conor. A menet végére Floyd visszavesz, de Conor erőtlen ütésekkel fedezékre talál csupán. A hetedikben Conor próbál törzsből mozogni, kifutni a támadási szögekből, de Floyd ezeket is keresztbe veri, továbbra is az amerikai viszi a meneteket. A nyolcadikra Conor láthatóan fáradtan jön ki, nincs erő az ütéseiben, de Floyd is pihen kicsit, így magára húzza McGregort, mindezt azonban kontrollálva.



A kilencedik menet Conor eddigi mélypontja a meccsen. Hátrafelé mozogva Floyd többször eltalálja őt, hátsó egyenesekkel és horgokkal is, fogásba megy többször az ír, hogy túlélje ezeket a támadásokat. A tizedik menetre sem tud felfrissülni és megújulni McGregor, próbál bekezdeni a menet elején, de Floyd rámegy és tiszta találatokkal kergeti a köteleknél. Conor megáll és, védekezik csupán, a mérkőzésvezető pedig beszünteti a küzdelmet. Nem ment le Conor, de két menet óta egyértelműen a túlélésre hajtott. Nem is reklamál látványosan az ír, sőt, nagyszerű pillanatok közepette gratulál Floydnak.

A money belt átvétele után Mayweather arról beszél, hogy ténylegesen kemény kihívó volt Conor, szerinte  közönség megkapta azt, amit ígértek nekik, egy nagyszerű küzdelmet. Sokkal jobb volt Conor, mint amire előzetesen számított, sok szöget használt. A taktikája az volt, hogy a mérkőzés elején hagyja Conort kibontakozni, hadd lője el minden kemény ütését, fáradjon el, majd pedig folyamatosan rámegy a fáradó írre. A boksz megítélése forgott kockán, ezt tudja, de az MMA-t is dicséri, meg a közönséget, főleg az íreket, akik több ezer kilométert utaztak ezért a küzdelemért. Örül az 50-0 rekordnak, de Marciano valódi legenda, nem boncolgatja tovább azt, hogy megelőzte őt. Viszont ez tutira az utolsó meccse, Conor pedig egy nagyszerű bajnok, gratulál ismét neki.

Conor már egy kicsit szétszórtabban, ránézésre boldogan nyilatkozik. Inkább egy furcsa, zavart és groteszk lelki állapotban lehet, visszatérve a realitásba. Azt mondja, hogy végig úgy hitte, hogy szoros volt a meccs, meg kellett volna várnia a mérkőzésvezetőnek, hogy padlózzon, hogy össze rakja magát fejben. De nem azért, mert az ütések megfogták őt, hanem az energiája szállt el, mint a Diaz visszavágón, ott mégis vissza tudott jönni. Boldog azonban, hogy egy másik szabályrendszerben szórakoztathatta a közönséget, és elismeri, hogy Floyd 21 éves tapasztalata volt a különbség lényegében, egyben az ő hátránya is ezen a meccsen.



Ami teljes mértékben helytálló meglátás. A mérkőzésen szembetűnő volt Conor mozgásának idegensége a szabályrendszerben megszokott küzdelmekhez képest, mindezt kreatív mozdulatokkal és gyorsasággal próbálta kompenzálni McGregor, tiszteletreméltóan sikeresen. Ez a mérkőzés elején elég is volt számára, azt követően pedig az állóképessége és Floyd profizmusa legyőzte őt.


Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá