Egy bajnokot nem pontozással kell megverni
MMA

Egy bajnokot nem pontozással kell megverni


Főmeccs nélkül is jó volt a UFC 215.

Gyakorlatilag volt főmeccs a hajnali UFC-s számozogtt gálán, de elviekben nem, hiszen azt Demetrious Johnsonnak és Ray Borgnak kellett megvívnia. Voltak jó meccsek, mi pedig gyorsan összefoglaljuk a legfontosabbakat nektek.

A UFC 215 főkártyáját Gilbert Melendez és Jeremy Stephens kezdte könnyűsúlyban, de még mielőtt erre rátérnék, muszáj megemlítenem Ketlen Vieirát (9-0), akinek képében egy újabb női MMA-csillag van születőben. A brazil veretlen csaj a férfiak nagy százalékát megszégyenítő fizikummal rendelkező Sara McMann-nal csapott össze, aki egy veterán kevert harcművész és ezüstérmet szerzett a 2004-es olimpián, bikózásban. Balra McMann, jobbra Ketlen:



Nos, Vieira a másodikban lefojtotta McMann-t half guard-ból, megszerezve élete legnagyobb győzelmét. Rá érdemes lesz odafigyelni a jövőben.



Visszatérve Gilbertékre: Stephens konkrétan szanaszéjjel rúgta Melendez lábát, ebben az alábbi, jól elkapott pillanatban például Melendez nem az ütéstől, hanem a rúgástól ment le:



Gilbert végül pontozással kapott ki, nem jött be neki tehát a súlyváltás, és ezzel a vereséggel nagy bajba is sodorta magát, hisz ez volt a negyedik vesztes mecse egyhuzamban. Ennek ellenére jó meccs volt ez, meg is kapta a Fight of the Night, vagyis az Est Meccse különdíjat.

A stafétabotot Ilir Latifi és Tyson Pedro vehette át, ők félnehézsúlyban csaptak össze. Latifi verhetetlennek bizonyult, izmos testéről csak úgy pattogtak le Pedro támadásai. Latifi a második menetben földbe döngölte ellenfelét, ebből akár komoly sérülés is lehetett volna:



A svéd végül nem egy ehhez hasonló manőverrel, hanem pontozással nyert.

Következett Henry Cejudo és Wilson Reis meccse légsúlyban, és Cejudo megszerezte a főkártya első kivégzését. Iszonyatosan pontos volt, még a villámgyors Reis sem tudott elhajolni az ütései elől, és a nyílt sisakos ütésváltásokat is Cejudo nyerte meg:



Henry hatalmas bombákat tolt Reis-re, aki nem tudta sokáig állni a sarat. A második menet elején bekapott pár nagy ütést és egy térdest testre Cejudo-tól, és lement a földre. Cejudo követte őt, kíméletlen ground-and-pound-ban részesítette őt, és be is húzta a TKO-s győzelmet. Ezért a kimagasló teljesítményért 50 ezer dollárral jutalmazta őt a UFC, totál megérdemelten.



Cejudo ezek után kihívta demetrious Johnsont, aki a ketrec mellől figyelte a mészárlást. Cejudo és DJ egyszer már összecsaptak, akkoriban Henrynek 10-0-s mérlege volt 4 idő előtti kivégzéssel, de a bajnok az első menetben kivégezte őt. Henry olyan friss volt Wilson legyőzése után, mintha el sem kezdődött volna a meccs, poén lett volna, ha ott helyben összecsap Mighty Mouse-szal, aki ugye versenyformában volt, de persze ezzel a gondolattal csak én játszadoztam el, fejben.



Az előmeccsen a mérlegelést igencsak felpaprikázott állapotban végignyomó Rafael dos Anjos és a mindig higgadt Neil Magny vívhatta. Nem tudok jobban fogalmazni: RDA úgy rohant át Magny-n, mint egy tank. Rövid állóharc után RDA kirúgta Magny egyik lábát, aztán követte az elesett harcost a földre. Magny kitűnően védekezett ugyan, de dos Anjos könyökösökkel sorozta őt felülről, majd elkapta a hátát, és szépen lefojtotta. Magny az utolsó pillanatban, ájulás előtt nem sokkal kopogott.



RDA-nak tehát bejött a váltósúly, ereje teljében volt, mert nem vett ki belőle annyit a fogyasztás. Olyannyira jó napja volt, hogy kihívta a bajnokot, Tyron Woodleyt.



És akkor el is érkeztünk a főmeccshez, amit már ti is tudtok, hogy kik vívtak. Az első két menetben konkrétan nem MMA-t, hanem point fighting karatét láthattunk. Mindkét fél távolról indított beugró támadásokkal igyekezett bevinni ütést vagy rúgást a másiknak. Technikás menetek voltak ezek, de a közönség nem nagyon díjazta ezt, és többször füttykoncerttel kínálták meg a világbajnoki főmeccset vívó csajokat.



A menet végén Shevchenko az ujját fájlalta, de nem lehetett tudni, hogy megsérült-e, vagy csak a kesztyűje mozdult el. A második menetben szerencsére semmi látszata nem volt a sérülésnek. A kihívó super(wo)man punch-okkal is bepróbálkozott, a meccs rettenetesen kiélezett volt.  Nunes volt az, aki uralta a ketrec közepét, folyamatosan a ketrec mellett tartotta kihívóját, aki meg se próbálta meghódítani az előnyösebb "térfelet". A harmadik menetben figyelmeztetni kellett Nunest, hogy ugyan ne tegye ki már folyamatosan a kezét kinyújtott ujjakkal, hiszen ez szabályellenes, mert könnyen szembenyúláshoz vezethet. Valentina lába a menet végére véres lett, és még be tudott vinni a bajnoknak egy ütést, aki a feje ingatásával nyugtázta a találatot, mondván, hogy meg sem érezte. Ezzel persze pont az ellenkezőjét mutatta ki.

A negyedik menetet Valentina érzésem szerint tisztán megnyerte, végre egy kicsit jobban belement az adok-kapokba, amiből jobban jött ki. Az ötödikben a kihívó egyetlen hibát vétett, és ez valószínűleg egy bajnoki övbe került neki, ugyanis Nunes le tudta őt vinni a földre, bár ezután értékelhető akciót nem hajtott végbe.



Az eredményhirdetésnél kis felfordulás volt, Michael Buffer kétszer is ellenőrizte, hogy rendben vannak-e a pontszámok. A pontozók 2:1, vagyis megosztott arányban a bajnokot látták jobbnak. Ezzel a döntéssel sokan nem érettek egyet, de mint ahogy azt a címben is írtam,

egy bajnokot nem pontozással kell megverni, hanem kivégzéssel. És ehhez Valentina Shevchenko vasárnap hajnalban kevés volt.


Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá