Curtis Blaydes leiskolázta Mark Huntot hazai pályán
MMA

Curtis Blaydes leiskolázta Mark Huntot hazai pályán


Curtis Blaydes leiskolázta Mark Huntot hazai pályán

Pedig milyen jól indult, ahogy mondani szokás. Mark Hunt az első menetben nem sok híján befejezte UFC 221: Romero vs Rockhol cardos meccsét.

De Curtis Blaydes álla kitartott, Hunto pedig egy ziccert hagyott ki ezzel. Vagy nem is ő, hanem a kora. Lehet ezt a srácot még tavaly ilyenkor megoldotta volna ugyanígy, de a lassan 44 éves legenda fölött lássuk be, eljárt az idő. Hunt taktikája egyszerű volt, meg akarta etetni Curtist egy humbug kombóval-mozdulattal, hogy a balosát bevigye. De manapság ez kevés.

Blaydes kapcsolt az első menet elvesztése után és elkezdte földre vinni, az ez ellen szemmel láthatóan tehetetlen Huntot. A második menetben ki is egyenlített ezzel a taktíkiával. A harmadikra úgy küldték ki Huntot, hogy nyernie kell a menetet, mert döntetlen az állás. Valószínűleg Blaydes is ugyanezeket a dolgokat hallotta, ugyanis nem volt rest azonnal levinni a szamoait a menet elején és végig földön és kontrollba is fogta őt.

Hunt mikor fel próbált kelni, Blaydes azonnal észlelte a dolgot, olykor már rongybabázott is a K-1 legendával. 10-8. Dominancia. A három bíró közül ráadásul még az első menetet sem adták haza Huntnak ketten…Az első meneten kívül mindent szomorú volt látni ezzel a meccsel kapcsolatban, ami az igazi főmeccs volt a nézők számára.

Blaydes Francis Ngannou elleni veresége óta négyet nyert sorozatban, de volt egy no-contestje is közben. Blaydes okosan harcolt, jól reagált mindenre ami körülötte történt. Hunt karrierje végérvényesen a célegyenesbe ért, de még két meccse van a UFC szerződésén.

Az elmúlt bő két évben mindössze a karrierje csúcsán rég áthaladt Frank Mirt és a krónikus derékproblémákkal küszködő Derrick Lewist tudta legyőzni, előttük pedig a CTE-re vert Bigfoot SilvátMMA mérlege jelenleg 13-12, és megmondom őszintén, ha több mint fél évnyi pihenéssel meg két teljes meccsre való felkészüléssel ennyire futotta, én nem akarom látni, hogy kiegyenlítsen… 🙁


1 hozzászólás

  1. chuck-d

    lehet Hunt maradék meccseinek szervezését jól elhúzza a UFC, mert a Bellator tornájának így is esélyese lenne, tehát szerződtetnék, és vele az ausztrál piac egy szeletét is. megnézném a már nehézsúlyú Rampage ellen, akinek hirtelen eszébe jutna, hogy végül is birkózó.

Szólj hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*