Condit: Maia nehéz kirakós
MMA

Condit: Maia nehéz kirakós


A Született Gyilkos megosztotta gondolatait következő ellenfeléről és a közelgő visszavonulásról is.



Sem az UFC 202 előtt, sem utána nem kell szenvednünk a legnagyobb MMA promóció gáláinak hiányától. Augusztus utolsó hétvégéjén érkezik a Fight Night sorozat Carlos Condit és Demian Maia nevével fémjelzett következő állomása.

Eredetileg úgy volt, hogy az UFC augusztus 20-i gáláján csapnak össze a felek. A bunyót azonban eltolták egy héttel, és így ez lett a főmérkőzés az augusztus 27-i estén. Többek között erről és jövendőbeli ellenfeléről is megosztotta gondolatait Carlos Condit, miközben Ariel Helwanival csevegett.

Korábban pedzegették, hogy Condit már nem sokáig akarja húzni a visszavonulást. Nem mintha bármi probléma volna a teljesítményével – sok más, a bunyót abba hagyni nem akaró társával ellentétben – egyszerűen csak arról van szó, hogy már nagyon régóta benne van a sportban, és bizony kezd elfáradni. Ugyan az utóbbi időben becsúszott pár vereség, de ezek vagy sérülésből származtak vagy a véleményes bírói ítélettől. Mégis, miért döntött a maradás mellett?
Több okom van a maradásra. Legfőképp, mert úgy érzem, még mindig van egy kis időm hátra a versenyzésben. Még van bennem pár bunyó, imádom. Imádom csinálni. Ez a szenvedélyem, ugyanakkor így teszek kenyeret az asztalra. Ez a munkám, számláim vannak, amiket fizetnem kell, gyerekem van, akiknek ételre van szükségük.

Aktuális ellenfele is szóba került, vele kapcsolatban elég kimerítően szólt.
A bunyó Demian Maiaval egy kemény összecsapás. Ő bárki számára veszélyes ellenfél, de az a hír járja, hogy ez a jegyem vissza, a címért vívott küzdelemhez. Lenyomom Demian Maiát, és én vagyok az első számú kihívó, érzem. Visszakerülök abba a helyzetbe, hogy újra a derekam köré csatoljam az övet.

Condit 2007-ben megszerezte a WEC váltósúlyú övét, amit 3 alkalommal meg is védett. 2012-ben Nick Diaz legyőzésével megszerezte az UFC ideiglenes váltósúlyú övét is. Ezt azonban nem tudta megvédeni Georges St-Pierre-rel szemben. Legutóbb az UFC 195-ön verekedett meg Robbie Lawlerrel a bajnoki címért, ahonnan, még ha megosztott pontozással is, de vereséggel kellett távoznia. Sokan vitatták ennek a döntésnek a helyességét.

Érdekesség még, hogy a jelenlegi váltósúlyú bajnokkal, Tyron Woodleyval adtak már egymásnak randevút a ketrecben, aminek egy TKO vereség lett a vége Condit számára, egy sérült térd képében. Ezek után érdekes volna őt újra kihívó pozícióban látni, de ne siessünk ennyire előre. Hiszen a másik sarokban ott van, a brazil földharc fenomén, Demian Maia, aki maga is már régóta szeretné rátenni a kezeit az övre.
Tetszik a gondolat, hogy vele harcoljak, hiszen ő az egyik legjobb a világon. Trükkös stílusa van. Kétségek nélkül állíthatom, ez egy igazi kihívás. Egy nehéz kirakós lesz, amit még ki kell raknom, de szeretem kihívások elé állítani magamat. Ezért csinálom ezt, az egyik oka annak, hogy a képességeimet összemérjem más, élvonalbeli harcosokkal. És Demian Maia kétségtelenül egy ilyen harcos.

Ez mind nagyon jól hangzik, de nem jelent visszalépést egy hatalmas médiavárakozást generáló gála után egy kevésbé „impozáns” Fight Night gálára kerülni?
Örülök az új időpontnak, így egy ötmenetes főmérkőzésről beszélhetünk. Ennek a bunyónak, főmeccsnek kell lennie. A 202-s gála hatalmas durranás, de ott még csak közelébe sem voltunk, hogy mi legyünk a fő műsorszám. Utánunk következett még két összecsapás, nem feltétlenül volt kedvemre való ez a felállás.

A felkészülés szempontjából is jól jött az így keletkezett extra hét.
Így egy héttel több áll a rendelkezésemre az edzéshez. Nem mondom, hogy nagyon rövid időt hagytak a felkészülésre, de túl sok időm sem volt rá. Az edzőtábort a helyes módon kell lenyomnom, így egy kicsivel több időm van a megfelelő munka elvégzésére.

A „Született gyilkos” nem arról híres, hogy aggódna amiatt, ha a küzdőidő 3-ról felmenne 5 menetre.
Lehet, hogy Demian Maia a hátamon csimpaszkodva fog dominálni, vagy véget érhet a bunyó gyorsan és erőszakosan is.

– kettőt találhattok, melyiket preferálná.
Ha már a brazil küzdőstílusa szóba került el kell, mondjuk, hogy az rendkívül hatékony, de nem feltétlenül közönségbarát. Ez lehet az egyik oka annak, miért nem kapott ez idáig címmeccset váltósúlyban.
Alábecsülik (Maiát.) Alábecsülik, mert hiába fenomenális bunyós, akinek már régen az első számú kihívónak kellene lenni, de a lehetőséget mégsem kapja meg, mert amit csinál nem eladható. Nem bunyózik. Bemegy a ketrecbe, és grapplingezik. Voltak meccsei, amikor nem ilyen volt például, amikor Chris Weidmannal csapott össze, de azóta megváltozott a helyzet.

Itt álljunk meg egy pillanatra.

Maia komoly sikereket ért el az UFC középsúlyú mezőnyében, 4 bónusza volt az est submissionjéért. És az UFC 112-n Anderson Silvával bunyózott a címért is, azonban egy elég botrányos meccsen vereséget szenvedett. Ezt követően is voltak győzelmei, azonban a Weidman elleni vereséget követően úgy érezhette, hogy meg kell újulnia, és lement váltósúlyba. Eddig 10 meccset vívott ebben a súlycsoportban, két vereség kivételével minden alkalommal győztesen hagyta el az oktagont. Kétszer kapott valamilyen bónuszt ez alatt az időszak alatt, ami azt mutatja, hogy valamit jól csinál. Ugyanakkor a magam részéről is elismerem, hogy általa mutatott bunyó inkább a hozzáértőbb közönség számára tartogat csemegét. Mit akarok ebből kihozni? Azt, hogy hiba volna valakit a stílusáért ekézni. Ez körülbelül, olyan, mint, valakivel összevitatkozni az ízlése miatt. Hiába a stílus adja el a meccset, egyetlen versenyző sem a vereségre hajt, ebből kifolyólag olyan módon igyekszik küzdeni, ami számára az utat biztosítja a győzelemhez, még ha az nem feltétlenül is dobogtatja meg mindenki szívét.

Condit a Gunnar Nelson elleni meccsét hozza fel, ahol szerinte Maiának lett volna esélye az idő előtti befejezésre, de akkor is inkább a biztonságra törekedett. Ugyanakkor az ellenfele stílusának kritizálása nem jelenti azt, hogy ne tisztelné az embert.
Mindenki tisztelek, akivel összemérem az erőmet. Nem harcol látványosan. A célom, hogy igazi harcra kényszerítsem, és a bunyónkat érdekessé tegyem.

Condit bízik a képességeiben és a győzelemben, azonban realistán szemléli a jövőt.
Bármelyik mérkőzés lehet az utolsó. Ez egy veszélyes sport. Mindenki láthatta Cyborg durva fejsérülését. Jó ideje vagyok már a dolgok sűrűjében, ez is egy lehetőség. Akármi megtörténhet. Nem gondolom, hogy ez lesz az utolsó meccsem, de ki tudja?

Condit legutóbbi 5 meccsét szemügyre véve, vereséget győzelem követ. Utolsó alkalommal idén januárban láthattuk ketrecbe lépni. Ellenfele 5 meccses nyerőszériából jön, ő májusban bunyózott legutóbb.

Igazi stílusok csatája várható. A tűzijáték nem feltétlenül garantált, de hogy egy rendkívül érdekes meccsnek ígérkezik, abban biztosak lehetünk.


Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá