Billy Collins tragédiájának története

Billy Collins tragédiájának története


Luis Resto-nak nem sok esélyt adtak Billy Collins ellen 1983-ban. Mégis "csodás" győzelmet aratott, ami később közvetve Billy halálát okozta.









Billy Collins az 1980-as évek elején komoly tehetségnek számított, veretlenül hozta szórakoztató és látványos meccseit, a Luis Resto elleni bunyója előtt azt írták akkoriban, hogy Billy számára a legjobb helyen és időben érkező meccs, kevés esélyt adva Resto-nak. Resto sarkában azonban Panama Lewis állt, akit ezen időszak legjobb edzői között emlegettek Emanuel Steward vagy Lou Duva mellett, de már ekkor is árny vetődött eme nagyságra. Lewis ugyanis 1982-ben Aaron Pryor sarkában rejtélyes tartalmú vizes palack kíséretében a romokban heverő Pryort győzelemre vezette Alexis Arguello ellenében, ami kisebb csodának minősült. Szóval ezúttal Luis Resto sarkában állt, Resto pedig a fiatal Billy Collinst 10 menten keresztül püfölte, kinek arca a mérkőzést követően úgy festett, mint amin egy úthenger ment volna keresztül. Mindkét szeme bezáródott, az arccsontja súlyosan roncsolódott, írisze leszakadt, mely tartós látáskárosodást okozott Billy számára. Resto a meccs végén odament pacsizni Collins sarkához, akik ekkor vették észre Resto kesztyűjét megérintve, hogy annak bélésének jelentős része hiányzik.



Az HBO Assault in the Ring című dokujának előzetese, mely a Collins vs Resto ügyet dolgozza fel


Természetesen nagy balhé lett a dologból, Resto és Lewis ellen is vádat emeltek. Resto ekkor ismerte el, hogy nem csupán a kesztyű bélését távolították el, hanem a bandázsát is kötőanyaggal keményítették. Lewis hat évet kapott, Resto hármat. Lewis négy évet ült le ebből, a mai napig ártatlannak vallja magát, elmondása szerint az egészet a segédedző, Artie Curley követte el. Artie azonban időközben elhunyt, így természetesen cáfolni sem tudja a vádakat. Panama Lewist egész életére eltiltották a ringtől, ennek ellenére Tyson, Botha, Gatti és Judah is kérte segítségét felkészüléseikben, a mérkőzéseikre azonban nem kísérte be őket Lewis.


Billy Collins képtelen volt pályafutását folytatni a Resto ellen elszenvedett sérülések miatt. Mély depresszióba esett, egy évvel később pedig autójával egy csatornába hajtott, ahol életét veszítette...



Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá