Archív

UFC 226: Michael Chiesa súlyt tévesztett, többé nem harcol könnyűsúlyban!
MMA

UFC 226: Michael Chiesa súlyt tévesztett, többé nem harcol könnyűsúlyban!

Chiesa 1,5 fonttal nyomott többet, a könnyűsúly felső határát jelentő 156 fontos limitnél. Tette mindezt az Anthony Pettis elleni meccse előtt, úgy, hogy korábban soha nem fordult elő vele ilyesmi.

„Maverick” azonnal bejelentette, hogy elhagyja a könnyűsúlyú divíziót, annak ellenére, hogy csak ebben a súlycsoportban harcolt a szervezetnél.

„Ez van. Ez lesz az utolsó harcom 155 fontban.”

Bár lett volna lehetősége plusz időt kérni, Chiesa nem élt ezzel a lehetőséggel. Úgy tűnik egyetlen súlytévesztés meggyőzte arról, hogy feljebb kell lépnie 170 fontba, ahova természetesen jóval könnyebb lesz bemérnie.

Hogy a döntés mennyire volt hirtelen felindulásból, vagy esetleg már régóta érlelődött, nem tudhatjuk. Mindenesetre nem tűnik jó ómennek egy ilyen hiba, ha karriered legnagyobb nevű ellenfele vár rád a ketrecben. (Tegyük hozzá, hogy Pettis sem nézett ki jól a mérlegen…)

Megjegyzés: Ha Chiesa levágja a haját és megborotválkozik, rögtön csak 156,5 fontot mutatott volna a mérleg, ha nem kevesebbet.

A többi harcosnál nem voltak problémák:

Stipe Miocic (242.5) vs. Daniel Cormier (246)
Derrick Lewis (264.5) vs. Francis Ngannou (253)
Paul Felder (170) vs. Mike Perry (170.5)
Michael Chiesa (157.5)* vs. Anthony Pettis (156)
Khalil Rountree (205) vs. Gokhan Saki (206)
Paulo Costa (185.5) vs. Uriah Hall (185.5)
Raphael Assuncao (136) vs. Rob Font (135.5)
Drakkar Klose (156) vs. Lando Vannata (156)
Max Griffin (170.5) vs. Curtis Millender (170.5)
Gilbert Burns (155.5) vs. Dan Hooker (155.5)
Jamie Moyle (116) vs. Emily Whitmire (116)

(Biztos, ami biztos Alexander Volkov is bemért, ha ne adj isten kiesne valaki a főmeccsből.)

Két érdekes/megdöbbentő dologra azért hagy hívjam fel a figyelmeteket:

1.Daniel Cormier, félnehézsúlyú bajnokként nehezebb, mint a nehézsúlyú bajnok Stipe Miocic. Kérdés mennyire lesz lassú „DC”, mert a mérlegelésen talán túlságosan is nagydarabnak tűnt.

2.Francis Ngannou kereken 10 fonttal (majdnem 5 kiló) könnyebb most, mint volt Stipe Miocic ellen. Lehetséges, hogy komolyan ráfeküdtek a kardió edzésekre? Vagy csak az USADA figyelt oda jobban ezúttal?

TUF 27: Brad Tavares egészséges és harcra kész!
MMA

TUF 27: Brad Tavares egészséges és harcra kész!

Pár héttel ezelőtt kapott szárnyra a hír, miszerint Brad Tavares eltörte a lábát, és ennek folyományaként kiesett az Israel Adesanya elleni összecsapásáról, amely a The Ultimate Fighter 27 Finale gála fő attrakciója lett volna. Dana White is megszólalt az ügyben, hiszen mindenképp főmeccsben akarták tartani a nigériai ígéretet.

Tavares gyorsan reagált a hírekre, azt állította, egészséges és szó sincs arról, hogy visszalépne a mérkőzéstől. Tegnap pedig kicsit bővebben is beszélt a híresztelés okáról:

„Volt egy régi sérülésem, amit úgy vettek, mintha új lenne. Félreinformálás és a kommunikáció hiánya miatt a UFC orvosi személyzete rossz üzenetet továbbított Dana Whitenak. Nem beszéltek velem előtte, sőt, nem beszéltek a UFC fizioterapeutáival sem, akikkel a UFC Performance Instituteban dolgoztam. Ez vezetett ide.”

Hogy bizonyítsa, minden rendben és készen áll a harcra, Tavares közzétett egy videót a közösségi médiában, ahol Adesanya ellen készül.

„Miután ez történt (a híresztelések), posztoltam egy videót, amiben guggolásokat és felugrásokat végzek, olyan gyakorlatokat, amiket sérülten nem tudnék megcsinálni. Egy olyan sérülés volt, amit félremagyaráztak, de készen állok a harcra.”

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy nagyon kevés harcos van, aki mindenfajta sérülés nélkül lép a ketrecbe, az adott meccsén. Ezt Tavares sem tagadja, sőt, ha nem lenne valamiféle sérülése, akkor aggódna, hogy nem volt megfelelő az edzőtábor.

„Ezek az én gondolataim és az én véleményem: Nem gondolnám, hogy valaha úgy harcoltam volna, hogy ne lett volna valamilyen sérülésem. Persze vannak sérülések, amiket komolyan kell venni, és amelyek meggátolják a bunyót. Ha egyszer minden tökéletesen alakulna, furán érezném magamat.”

A (nem sérült) Brad Tavares legyőzi Adesanyát? Vagy a nigériai berobban a Top 10-be?

Július 6-án meglátjuk!

Whittaker vs. Weidman: UFC 230? A bajnok menedzsere szerint: Igen!
MMA

Whittaker vs. Weidman: UFC 230? A bajnok menedzsere szerint: Igen!

A UFC 225-ön Robert Whittaker – megosztott pontozással – megvédte a középsúlyú övét Yoel Romero ellen, annak ellenére, hogy a kubai többször is leütötte a bajnokot. Azonban az ausztrál harcos szerencsétlenségére „Isten katonája” súlyt tévesztett, így a mérkőzés után Robert nem rendelkezik sikeres címvédéssel… Ezt a csorbát szeretné most kiköszörülni, mégpedig egy hajdani bajnok ellen!

Whittaker menedzsere, Titus Day, ugyanis a Daily Telegraph-nak elmondta, hogy ügyfele a Madison Square Gardenben térne vissza, lehetőség szerint, a súlycsoportban harmadikként rangsorolt Chris Weidman ellen.

„A Madison Square Garden egy lehetséges helyszín (a visszatérésre). Rob a középsúlyú bajnok, és az utolsó két meccse igazi háború volt. Ha a keze időben rendbejön, akkor mindenképpen szeretnénk, hogy világ legnagyobb arénájában harcoljon. Chris Weidman, mint egykori bajnok, tökéletes ellenfél lenne.”

Az ausztrál még a Romero elleni összecsapás első menetében törte el a hüvelykujját, így nem csoda, hogy a bunyó után első útja a műtőbe vezetett. Day szerint pedig minden a legjobban alakult.

„Beszéltem Roberttel ezen a héten és készen akar állni év végére. A műtét jól sikerült, tiszta törés volt, így szerencsére nem léptek fel komplikációk. Ha minden jól megy, akkor megpróbálunk bekerülni a New York-i kártyára. Ez a UFC egyik legnagyobb eseménye, Rob-ot pedig nagyon kedvelik az USA-ban.”

Weidman szintén a hüvelykujjával bajlódik, év végére tervezi a visszatérést. A klasszis birkózó, még Anderson Silva-tól nyerte el az övet, amelyet háromszor is megvédett. A USADA megjelenésével azonban a vereségek is megérkeztek: három zsinórban, Rockhold, Romero és Mousasi ellen.

Ezek után mi szól Weidman mellett? Igazából három dolog: 1. utolsó meccsén legyőzte Kelvin Gastelum-ot, aki szintén az övért menne, ám a vereséggel lépéshátrányba került. 2. Whittaker ezt a meccset szeretné, és bajnokként van némi befolyása, főleg az utolsó két háborúja után ismerték meg sokan a nevét. 3. Weidman New York-i, így hazai pályán harcolhatna, ez pedig eladhatóbbá teszi az összecsapást.

Whittaker vs. Gastelum vagy Whittaker vs. Weidman?

Melyikre voksoltok?

Stephen Thompson stílusváltást ígér a Darren Till elleni vereség után!
MMA

Stephen Thompson stílusváltást ígér a Darren Till elleni vereség után!

Ha a dolgok picit másképp alakulnak, Stephen Thompson már a UFC váltósúlyú bajnoka lenne, 11 meccses győzelmi sorozattal a háta mögött. A valóság azonban az, hogy utóbbi négy összecsapásából, mindössze egyszer diadalmaskodott, két vereség és egy döntetlen mellett…

A „Csodafiú” remekül menetelt, egészen a címmérkőzésig, ám ott először egy döntetlent vívott Tyron Woodleyval, majd a visszavágón – minden idők egyik legunalmasabb meccsén – pontozással kikapott. 2017 novemberében legyőzte ugyan Jorge Masvidalt, ám Darren Till ellen ismét ő állt a döntés rosszabbik végén (a meccs izgalom faktorát inkább hagyjuk…).

Lehet vitatkozni, hogy Thompson megnyerte-e ezeket a bunyókat, vagy sem, ám az érintett úgy döntött, többé nem engedi, hogy a bírók döntsék el a meccseit:

„A legutóbbi harcom után beszéltem a csapatommal erről. Mindig van valami, amin csiszolni kell, de változtatunk pár dolgon. Sok technikán dolgozunk, amiket aztán nem használok a harcban. Csak arra jók, hogy az ellenfeleket találgatásra kényszerítsem. Az utóbbi vereségeim vitathatók voltak, többet kell tennem. Nem adhatom a bírók kezébe a döntést.”

A váltósúlyú ranglista negyedik helyezettje nem vállal túl sok kockázatot a ketrecben ez biztos. Karatéra épülő stílusa miatt inkább a kontrabunyót preferálja, és az esetek túlnyomó többségében nem vállalja magára az agresszor szerepét. Ez is változni fog a jövőben:

„Néha az emberek azt mondják: Menj oda, szorítsd össze a fogaid és üss. Ez soha nem volt az én stílusom, de agresszívabbnak kell lennem, a kontrázás helyett. A bunyóm több aspektusán is dolgoznom kell még. Akikkel harcolni fogok, mind ezt gondolják majd: ’Ez a srác nem bírja az agresszív harcot, a nyomást.’ De ezentúl nem hagyom a bírókra a döntést. Persze mondhatok itt akármit, be kell menjek a ketrecbe, és ott megmutatni.”

Thompson jelenleg a Darren Till ellen szerzett térdsérülésből igyekszik felépülni, utána pedig újra a 170 fontos öv lebeg a szeme előtt. Visszatérésére 2018 vége felé számíthatunk, remélhetőleg egy olyan győzelemmel, mint amilyen a Jake Ellenberger, Robert Whitteaker, vagy a Johny Hendricks elleni volt.

„Olyan technikákon fogok dolgozni, amikkel befejezhetem az ellenfeleim, és bármikor használhatók a harc során. Fejleszteni fogom a birkózásom és a jitsum, és ki tudja, talán a következő meccsemen már láthatjátok is ezeket. Természetesen eddig is dolgoztam rajtuk, ám a ketrecben nem mutattam meg. Sokkal képzettebb és komplexebb harcos vagyok, mint az emberek gondolják.”

Lesz markáns változás a „Csodafiú” bunyójában? Vagy maradunk a szoros pontozásoknál?

Az irány mindenesetre jó, már csak meg kell valósítani!

Karolina Kowalkiewicz vs. Jessica Andrade: UFC 228?!
MMA

Karolina Kowalkiewicz vs. Jessica Andrade: UFC 228?!

Brett Okamoto, az ESPN újságírója szellőztette meg, hogy a lengyel és a brazil hölgy közötti összecsapás nagy valószínűséggel a UFC 228-on fog megtörténni. Bár a gála helyszíne egyelőre még nem ismert (Dallas vagy Las Vegas lehet a befutó), az időpontja biztos: szeptember 8.

Szinte biztos, hogy a mérkőzés győztese megkapja az esélyt, hogy elhódítsa a bajnoki címet Rose Namajunastól. A szóbeli megegyezés állítólag már meg is történt, így már csak a UFC-n múlik, hogy tető alá hozzák-e az összecsapást.

Kowalkiewicz jelenleg két meccses győzelmi szériában van, Jodie Esquibel és Felice Herrig ellen egyaránt pontozással diadalmaskodott. Korábban már volt esélye megszerezni az övet, még Joanna Jedrzejczyk ellen, 2016 novemberében, akkor egyhangú pontozással kikapott, de voltak szép megmozdulásai a bajnok ellen. A lengyel lány esetében fontos megemlíteni, hogy harcolt már Rose Namajunas ellen, sőt, le is győzte a jelenlegi királynőt!

A brazil lány, utolsó két ketrecbe lépését követően szintén sikerrel távozott, és nem is akármilyen nevek ellen került magasba a keze: Claudia Gadelha és Tecia Torres sem tudták megállítani. Andrade-nak is van már tapasztalata, ami a bajnoki meccseket illeti: 2017 májusában ő is JJ-től szenvedett vereséget.

Karolina a negyedik, még Jessica a második a 115 fontos ranglistán.

Szerintetek ki lesz a kihívó és melyikük tudná megverni Rose-t?

(Én remélem, hogy Karolina, de szerintem bármelyikük nyeri ezt a meccset, bajnok lesz.)

Bellator: Bader és Mousasi is Machidára vadászik!
MMA

Bellator: Bader és Mousasi is Machidára vadászik!

Múlt héten jött a hír, amire nagyon kevesen számítottak: a Bellator leszerződtette a UFC egykori félnehézsúlyú bajnokát, Lyoto Machida-t. A „Sárkány” utolsó meccsén Vitor Belfort-ot vonultatta vissza, és bár Dana White megkereste egy új szerződéssel, a Bellator olyan ajánlatot tett, amit nem utasíthatott vissza:

„Amikor visszatértem a UFC-hez, már túl késő volt. A szavamat adtam Scott Cokernek, és meg is tartottam, amit ígértem. Otthon érzem magam itt. Boldog vagyok, és alig várom, hogy újra a ketrecbe lépjek.”

Scott Coker tehát ügyesen kihasználta az időt, amíg Machida tárgyalhatott a különböző szervezetekkel, a legenda pedig – 11 éves UFC korszak után – alá is írt. Ám alig száradt meg a tinta a brazil harcos szerződésén, két kihívója máris akadt: Ryan Bader és Gegard Mousasi.

Bader jelenleg a 205 fontos divízió bajnoka, továbbá versenyben van a nehézsúlyú címért is. Még 2012-ben szenvedett vereséget Machida-tól, ezért a nehézsúlyú grand prix után szívesen köszöntené a brazilt a szervezetnél:

„Még szép, hogy harcolni akarok vele. Nagyon tisztelem, de az ember mindig meg akarja bosszulni a vereségeit. Teljesen más harcos vagyok, mint akkor voltam.”

Mousasi a promóció középsúlyú bajnoka, szintén veszített a „Sárkány” ellen, mégpedig egyhangú pontozással, 2014-ben. A holland-örmény harcosnak van lekötött meccse, Rory MacDonald ellen, ám a brazilon is rajta tartja a szemét:

„Üdvözöllek a szervezetnél Lyoto. Követni fogom a meccseit, potenciális ellenfélnek tartom, de jelenleg más fázisban van a karrierünk”

Az „Álomfogó” azért finoman odaszúrt Machida-nak, ugyanis a Bellatort nem ellenőrzi a USADA. Lehet, hogy ezért váltott a brazil?

„Már idősebb, és a UFC-ben voltak doppingellenőrzések. Nézzétek meg a mostani fizikumát, azt hiszem, az mindent elmond. Ha ellene harcolok szüksége lesz dopping tesztekre! Ha megnyeri a meccseit, és kihívó lesz, akkor 100 százalék, hogy találkozunk.”

(Hacsak Rory MacDonald bele nem köp Mousasi levesébe…)

Egy biztos: Machida nagy lendülettel vetette bele magát a Bellator-kalandba:

„Nagyon egyedi stílusom van. Igazi harcművész vagyok, és ez az, amit a Bellator akar. Hiszem, hogy itt megmutathatom, mire vagyok képes.”

Nektek melyik párosítás tetszene jobban?