Alistair Overeem csatlakozott a Verhoeven-Hari Glory-gála kommentátor csapatához

Alistair Overeem csatlakozott a Verhoeven-Hari Glory-gála kommentátor csapatához


A holland ezt egy friss interjúban jelentette be, ahol végre beszélt a Stipe Miocictól elszenvedett kiütéses vereségéről is.


Stipe Miocictól elszenvedett veresége óta először vendégeskedett az MMA Hourban a UFC egyik legnépszerűbb nehézsúlyúja, Alistair Overeem, ahol bejelentette, hogy ő lesz a december 10-i Glory: Collision kick-boxgála egyik kommentátora.

A Reem, aki röpke, de annál sikeresebb K-1 pályafutást tudhat magáénak, ezt mondta az alkalmi mellékállásról:
Megkértek rá, hogy legyek a show egyik kommentátora. Ez lesz a második alkalom, hogy bunyókat kommentálok, egyszer már megtettem, pár éve. Azt bírtam, és a Glory azt gondolta, klassz lenne, ha csatlakoznék a kommentátor csapathoz, úgyhogy ezt is fogom tenni. Ezen a szombaton amúgy is ott lettem volna a meccsen, ez egy nagyon nagy kick-box párosítás.

Ott van a bajnok Rico Verhoeven, aki már három és fél éve veretlenül bajnok. És Badr Harival meccsel, aki a K-1 rosszfiúja volt… sose nyerte meg a nagydíjat, de voltaképpen mindenkit megvert valamikor, minden top fickót, szóval ez egy bajnoki meccs, az új srác és az öreg, veszélyes legenda között.

A Verhoeven-Hari persze csak érzésre bajnoki címmeccs, amúgy Rico Glory nehézsúlyú bajnoki öve nem lesz terítéken. És persze Badr a maga 31 évével messze nem öreg még, de olyan hosszú bunyóskarrier áll már most is a háta mögött, hogy erről könnyű elfeledkezni.

Overeem négy meccsre csatlakozik a promóció kommentátoraihoz, ezek: a Collision speciális kártya előtt megrendezendő, hagyományos felosztású Glory 36 női kispehelysúlyú torna döntője (ennek párosításai: Tiffany van Soest vs. Jessica Gladstone és Isis Verbeek vs. Amel Dehby – közülük kerülnek ki tehát a finálé résztvevői), a nehézsúlyú Ismael Londt vs. Jamal Ben Saddik párosítás, a Nieky Holzken vs. Cedric Doumbe váltósúlyú címmeccs és persze a fő attrakció.

Nem csak ilyen vidám dolgokról esett viszont szó az MMA Hourban, Overeem mesélt a fantomkopogásos ügyéről is. Mint ismert, a holland a UFC 203 főmeccsén összecsapott a szervezet nehézsúlyú bajnokával, Stipe Miociccsal, aki az első menetben kiütötte. Előtte viszont pár pillanatig úgy tűnt, trónfosztást láthatunk: Overeem egy villámgyors pofonnal leütötte az amerikait, majd a földön guillotine fojtásba fogta a nyakát. Miocic viszonylag könnyen kiszabadult, de a meccs lefújása utáni ketrecinterjúban a vesztes holland azt mondta Joe Rogannek, hogy úgy érezte, a bajnok kopogott. Többször visszajátszották az esetet a kivetítőn, több szögből, és mindenkinek nyilvánvalóvá vált, hogy ilyen nem történt, Miocic hazai szurkolótábora pedig kifütyülte Overeemet. Ez volt az év egyik legfurcsább és legkínosabb MMA-pillanata.
Joe Rogan megszégyenített. Az edzőim beszéltek nekem erről a dologról, azt mondták, „Alistair, lekopogta,” én meg azt mondtam, hogy „figyeljetek, abszolút, 100%-osan biztosak vagytok ebben?” és azt mondták, hogy 100%. Ezért mondtam én is, miattuk. Rogan meg rávetődött erre, láttam, hogy magában azt mondja: „most megvagy.” Ekkor elkapott, de amúgy nincs harag.

Overeem egyébként három hónap távlatából elismerően szólt Miocicról, méltatta, hogy milyen gyorsan kiszabadult a fojtásból, és hogy milyen pontosan és erősen ütött. Mint elmondta, nem volt kifulladva, és igazából semmilyen sérülést nem szedett be, a vesztét csupán két, az állára beérkező, nagy ütés okozta.

De, mint mondta, ez már a múlté, nem rágódik róla, előre tekint. A kérdésre, hogy mit, vagyis kit lát a jövőjében, nem tudott egyértelmű választ adni, de azért elég jól leszűkítette a halmazt Travis Brownera.
Van pár top 10-es fickó, lekötött meccs nélkül. De azt hiszem, ezen a szinten nem igazán számít, ki top 10-es, ki top 5-ös, mindenki jó. Senkinek se vagyok a haragosa, de az első meccsünk után, Fabricio Werdummel, na az (a folytatás) érdekes lehet. Ben Rothwell is jó lehet, igen. Ellene két és fél éve veszítettem el a meccsem. Rajta kívül a Bigfoot Silva mérkőzés, amit szeretnék megbosszulni, de ő már nincs a UFC-ben. Talán a Travis Browne-vereséget megbosszulhatnám. Ez egy olyan meccs volt, amiről azt gondolom, meg kellett volna nyernem. Tudom, hogy jobb vagyok nála.


Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá