A világ egyik legjobb könnyűsúlyú hölgyével harcol jövő hétvégén Rácz Irén!
MMA

A világ egyik legjobb könnyűsúlyú hölgyével harcol jövő hétvégén Rácz Irén!


Antwerpen városa ad majd otthont a Staredown FC XII gálájának március 17-én.

Az eseményen tömérdek mérkőzés várható, kezdő, amatőr és profi kategóriákban.

A mi szívünkhöz legközelebb álló a főmérkőzés lesz majd, ugyanis Rácz Irén debreceni tanárnő Cindy Dandois ellen tér majd vissza, majd egy évig tartó (kényszer)pihenőjét követően.

Erről és minden lényeges dologról is szót ejtettünk délutáni beszélgetésünk során.

Első kérdéseim egyike volt, hogy mégis hogyan sikerült ezt a mérkőzést összehozni, ki keresett meg kit ezzel kapcsolatban:
”A megkeresést én kaptam, egy kicsit mélyrehatóbban utánanéztem annak, hogy kicsoda és micsoda Cindy. Nyilvánvalóan igent mondtam, mert egy ideje már nem volt mérkőzésem.”

Úgy tudom, tavaly ősszel a Bellator 188-on Izraelben egy hazai hölgy ellen volt egy tervezett mérkőzésed, mi történt, miért nem valósulhatott meg ez?
”Olga Rubin ellen készültem, a meccs előtt egy héttel pedig kaptam egy halom papírt arról, hogy milyen orvosi vizsgálatokra lenne szükség. A baj csak annyi, hogy erre gyakorlatilag néhány hét lett volna alkalmas. Az én orvosom vizsgálatai nem voltak megfelelőek, így lehetetlen volt megoldani a helyzetet. Mondtam nekik, vigyenek ki, vállalom a mérkőzést, az ottani orvosi vizsgálatot, de ez nem történt meg.”

Térjünk vissza Cindyre. Nyilván tudod, hogy pár héttel ezelőtt két napos short notice ugrott be egy helyi lány ellen, 150 fontos catchweightben. Miféle taktikával állsz majd elé?
”Állóharcban próbáljuk meg meglepni. Erős és pontos ütésekkel kell operálni, mert Cindy inkább földrevitelekben és földharcban jeleskedik. A meccs egyébként 145 fontban lesz, semmi okom nem volt feljönni pehelysúlyba, de ők így szerették volna. Az én igazi helyem 125 és 135 fontban lenne, de vállalom a kihívást. Két hónapja készülök erre a mérkőzésre, mi inkább az állóharcra fektetjük a figyelmet, mert Cindy földön nagyon jó.”

Ezután a relatíve nagyobb szünet után meg kell kérdezzem, hogyan tovább mik a távlati terveid?

”Nagyon szeretném folytatni, mert jól mennek az edzések Szeretem csinálni ezt, még mindig ez adja az egyik legnagyobb löketet. :)”

Köszönjük szépen az interjút és a legjobbakat kívánjuk!
”Én pedig a támogatást és a szurkolást köszönöm a totaldamage olvasóinak és mindenkinek.”

Azt még nem tudjuk, lesz-e majd élő közvetítés valamilyen formában a gáláról, de majd úgyis megírjuk.

Bővebb információt itt találtok:



Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá